A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KHR lista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KHR lista. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 7., vasárnap

Lavina: tovább dagad a BAR-lista

Tovább dagad a BAR-lista, immár nyolcszázezer közelében van a bajba jutott adósok száma. Egy év alatt 170 ezerrel lett több a késve fizető - írja a Magyar Nemzet.

A Központi Hitelinformációs Rendszer adatai szerint december végén 788.880 olyan magánszemély volt, aki legalább kilencven napja tartozott a minimálbérnél nagyobb összeggel, ez azt jelenti, hogy több mint 170 ezerrel nőtt a késve fizető adósok száma az elmúlt évben.

A késve törlesztett hitelek száma december végén egymillió-négyszázezer körül járt, ebből 354 ezret már rendeztek az adósok, ám több mint egymilliót még mindig nem sikerült törleszteni.

A cégek esetében az év eleje óta 179.805-ről 178.739-re csökkent a hitelét törleszteni képtelen vállalkozások száma, ám csak november és december között több mint 2.500 cég került fel a listára.

2010. január 10., vasárnap

Hitel sem kell a BAR listához

Átalakulhat-e egy korábban költségmentes számla komoly költségekkel terheltté? Ha a nem használt bankszámlán egyre csak gyűlnek a költségek, amelyet a tulajdonosa nem fizet, fölkerülhet-e a bankok KHR (korábban: BAR) listájára?

Aláírása, beleegyezése nélkül átváltotta az OTP korábban költségmentes számláját egy kemény havidíjjal terhelt bankszámlává - írta laz fn.hu-nak az egyik olvasó. Már elérte a mínusz tízezer forintot az egyáltalán nem használt bankszámlájának egyenlege, s az OTP leveleket írt arról, hogy BAR listára teszik - panaszolta.

OTP junior bankszámláról van szó, amely - mint az OTP honlapján olvasható -, ha az ügyfél betölti a huszonnegyedik. évét, akkor a mindenkori Tempó Számlacsomag díjtételeit számítják fel, ha nem érkezik jövedelem-, ösztöndíj- vagy diákhitel jóváírás a számlára. Normálisnak tekinthető-e a bankszámla ilyetén átalakulása, még akkor is, ha a fogyasztót tájékoztatták a számla jövőbeni átalakulásáról - de még évekkel a zsebét érintő változás előtt? Normális-e, hogy a bank havonta számláz egy elfelejtett lakossági számla miatt?

A fogyasztóvédelmi szerepet is betöltő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint a válasz mindkét esetben igen. Olyan ez, mint a tűzoltók munkája - a készenlétet, a rendelkezésre állást kell megfizetni - mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője. "Minthogy a banknak évente legalább egyszer értesítés kell küldenie a számlaegyenlegről, így az ügyfél tudja, mi történik a számlájával."

Az OTP fn.hu-nak adott válaszából kiderült, hogy a bank ugyan nem arról ír ilyen esetekben levelet, hogy az ügyfelet "BAR listára teszik", viszont a pénzügyekben nem annyira jártas ügyfél könnyen félreértelmezheti a sorokat. Az OTP ugyanis ilyenkor azt írja: az 1996. évi CXII. törvény 130/A-130/O. § alapján amennyiben az adós a szerződésben vállalt kötelezettségeinek kilencven napot meghaladóan, összegszerűségében pedig a minimálbért meghaladóan nem tesz eleget, a hitelintézet erről adatot szolgáltat a központi hitelinformációs rendszernek (KHR - korábban: BAR)

Az ügyfél kizárólag a számlavezetési díjak rendezetlensége miatt csak extrém esetben kerülhet KHR listára, hiszen azok hosszú idő alatt sem érnék el a minimálbér szintjét - írta válaszában az OTP. Röviden tehát: hosszú idő elteltével bárki felkerülhet a "banki feketelistára" pusztán egy meg nem szüntetett bankszámla miatt, elvégre "meg kell fizetni a készenléti díjat".

2010. január 5., kedd

4 dolog, amit biztosan nem tudtál a BAR-listáról

Hitelt nemcsak felvenni kell, de visszafizetni is. Aki pedig nem fizet, azt könnyen rossz adósként könyvelhetik el. Ám nem csak így lehet felkerülni a listára...

A Központi Hitelinformációs Rendszer - korábbi nevén BAR -, röviden KHR a bankok közötti kommunikációt segíti. Minden olyan ügyfél adatát tartalmazza, aki a hitelintézetek szerint rossz adósnak számít. Aki pedig rossz adós, az kevés eséllyel indul bárminemű hitelkérelem esetén. Sokan azonban nemcsak azt nem tudják, hogyan kerülhet be valaki a köznyelven csak feketelistának nevezett rendszerbe, hanem azt sem, hogy mindez milyen következményekkel is jár rájuk nézve.

Éppen ezért összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a KHR-rel kapcsolatban, sőt, olyan részleteket is elárulunk, amit talán csak nagyon kevesen tudnak!


1. Már a minimálbér összege is elég

Az egyik legfontosabb tudnivaló a KHR-rel kapcsolatban, hogy minden olyan személy felkerülhet a bankok közötti "feketelistára", akinek hiteltartozása eléri vagy meghaladja a mindenkori minimálbér összegét. Ez azt jelenti, hogy elég jelenleg 69 ezer forinttal tartoznod ahhoz, hogy a hitelintézetek rossz adósnak minősítsenek. Az adataid azonban csak akkor kerülnek be valóban a rendszerbe, ha ez a tartozás legalább kilencven napig fennáll. Ekkor viszont visszavonhatatlanul regisztrálnak, ráadásul hiába törleszted akkor már a tartozást, az adataidat a rendszer öt teljes évig megőrzi, és csak ezután törli - akkor már véglegesen.


2. A hamis adat is elég a listára való felkerüléshez

Tévhit, hogy csak az kerülhet be a KHR rendszerébe, aki valamekkora összegű tartozást halmozott fel. A rossz adósnak minősítést az is megkaphatja, aki a saját vagy más adataival élt vissza. Ilyen eset például, amikor egy másik személy tulajdonában lévő bankkártyát az ő tudta nélkül használsz, vagy bármilyen, hitelintézettel kötött szerződés során valótlan adatokat közölsz - legyen az egy egyszerű folyószámla-szerződés, vagy éppen egy hallgatói hitelszerződés.
Ha fény derül a dologra, még akkor is kellemetlen következményekkel járhat, ha nem tudatosan adtál meg hamis adatokat - erre a legjobb példa az, amikor a hallgató nem tájékoztatja a Diákhitel Zrt.-t a jogviszonyában beállt változásokról.


3. A KHR-be való bekerülésről jogod van tudni

Mielőtt azon kezdenél töprengeni, vajon te szerepelsz-e már a KHR-ben, tudnod kell, hogy mindez nem a tudtod nélkül, és nem is egyik pillanatról a másikra történik. Ha valamilyen valótlan adat vagy okirat használatának lehetősége áll fenn, az adott hitelintézet még az éppen szóban forgó szerződés megkötése előtt tájékoztat ennek tényéről. Annak az esélye tehát elég kicsi, hogy a tudtod nélkül használj hamis adatokat, és ennek folytán kerülj be a rendszerbe.
A legegyszerűbb út a listára még mindig a tartozás. A hitelintézetek mindennemű kölcsönszerződés megkötését követően írásban tájékoztatják az ügyfeleket arról, hogy milyen feltételek esetén kerülhetnek be a KHR-be. Emellett harminc nappal az adatok KHR-be történő továbbítása előtt értesítik az ügyfelet, ha akkor tartozást halmozott fel, hogy az már elég a listára való felkerüléshez, az adatok továbbítását követően pedig annak tényéről nyolc napon belül ismét tájékoztatnak.

Évente egyszer, ingyen
A törvény lehetővé teszi, hogy évente egy alkalommal díjmentesen tájékozódj arról, hogy az adataid szerepelnek-e a rendszerben. Mindezt egy, az adott hitelintézetnél beszerezhető ügyféltudakozvány segítségével teheted meg, amelyre a választ postai úton, kézbesítési bizonyítvánnyal feladott irat formájában kapod meg. 



4. A KHR nem zárja ki további hitel felvételét

Ha az adataid valamilyen oknál fogva felkerülnek a rendszerbe, az hatással lehet arra, hogy a továbbiakban milyen eséllyel indulsz bárminemű kölcsön igénylésekor.

Korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy bárki is hitelt kapjon, aki a KHR-ben szerepel, manapság azonban már nem ennyire kilátástalan a helyzet.
Fontos tudni ugyanis, hogy a KHR nemcsak a nevedet tartalmazza - mint rossz adós -, hanem minden személyi és lakcím-azonosító adatodat, a kölcsönszerződés adatait, valamint a lejárt és a meg nem fizetett tartozással kapcsolatos adatokat. Ennek a széles adathalmaznak köszönhetően lehetőség van arra, hogy a "feketelistán" való szereplés ne jelentse egyértelműen a jövőbeli hitelkérelmek egyértelmű elutasítását - arról egyébként is minden esetben a szóban forgó hitelintézet dönt saját belátása szerint.